Jānis Lūsis, Szovjetúnió (Lettország)

Jānis Lūsis

Világcsúcsok:

91,98m, Saarijarvi, Finnország, 1968. jún. 23.

93,80m, Stockholm, Svédország, 1972. júl. 6.

Janis Lusis lett gerelyhajító volt, aki 12-szer volt szovjet bajnok. Ő az egyetlen férfi atléta, aki négyszer nyert Európa-bajnokságot ugyanabban a versenyszámban (1962, 1966, 1969, 1971).

Ő volt az 1964-es Olimpia bronzérmese, az első világcsúcsát 1968-ban érte el, talán a legjobb szezonjában. A 11 legjobb dobás abban az évben mind Lusis nevéhez fűződik. Finnországban 26 centivel javította meg Pedersen négy éves világcsúcsát. Ennek ellenére az Olimpia ugyanebben az évben nem ment neki könnyen. Lusis csak a hatodik, utolsó dobásával tudott nyerni.

Négy évvel később a második világcsúcsát Svédországban érte el. A müncheni Olimpiára favoritként érkezett. A döntőben vezetett, amíg a helyi hős Klaus Wolfermann 90,48 métert nem dobott az ötödik sorozatban. Lusis nem adta fel a küzdelmet: az utolsó dobására javított, ezt 2 centiméterrel rövidebbnek mérték a német versenybírók, mint Wolfermann-nét, ezáltal második lett.

Lusis emellett versenyképes tízpróbázó is volt és a társai úgy tekintettek rá, mint egy úriemberre. Felesége Elvire Ozolina, aki olimpiai bajnok- és világcsúcstartó gerelyhajító volt.

Forrás: World Record Breakers in Track & Field Athletics

Vissza