Goldie Sayers, Egyesült Királyság

Goldie Sayers

Goldie Sayers, született Katherine Dinah Sayers (1982. július 16., Newmarket, Suffolk, Egyesült Királyság) egy brit gerelyhajító. 2007. május 20-án Sayers új angol rekordot állított fel gerelyhajításban 65,05 méterrel, így ő lett az első brit nő, aki 65 méter felett hajított, amióta a női gerelyt átalakították 1999-ben. Sayers a rekordját Loughborough-ban rendezett egyetemi versenyen érte el, a „Loughborough International” alkalmával. Megerősítette az eredményét a Norwich Union Glasgow Grand Prix-n, 2007 június 3-án, ahol esős körülmények között megverte a nemzetközi mezőny top atlétáit 63,59 méteres dobásával. A legyőzött ellenfelek közt volt az Európa Bajnok és Olimpiai ezüstérmes Steffi Nerius és a Világbajnok Barbora Špotáková is.

Pályafutása

Sayers először akkor került a figyelem középpontjába, amikor junior csúcsot ért el és junior bajnok lett 2001-ben. Ebben az évben ő volt Nagy-Britannia U20-as csapatának a kapitánya is. A következő évben hatodikként végzett a Nemzetközösségi Játékokon.

2003-2007 között Sayers ötször nyert brit bajnoki címet zsinórban, de a nemzetközi mezőnyben csak mérsékelt sikereket aratott, amikor élete első, 2004-es olimpiáján nem került a döntőbe sem, majd a 12. helyen végzett mind a 2005-ös Világbajnokságon, mind a 2006-os Európa Bajnokságon.

A 2007-es szezon eleje nagyon jól indult Sayersnek: kétszer is megjavította a brit rekordot, ezen felül a világ élvonalbeli versenyzőit is sikerült megvernie, mint például az Európa Bajnok Steffi Neriust és a cseh Barbora Špotákovát, aki később bajnoki címet szerzett azon a Világbajnokságon, ahol Sayers csak a 18. lett azévi leggyengébb eredményével, 57.23 méterrel.

2008 március 15-én Sayers megnyerte a Splitben rendezett Téli Dobó európa Kupát 63,65 méteres dobásával.

Negyedikként végzett a 2008-as nyári olimpián Pekingben, ahol 65,75 m-re javította saját brit csúcsát, melyet a London Grand Prix Diamond League versenyén 2012-ben ismételten megjavított, ekkor 66,17m-t dobott.

2012 augusztus 7-én Sayers elindult a londoni olimpia gerelyhajításában, de korábban szerzett könyöksérülése miatt a három gyenge kísérlet mindegyikénél inkább kilépett, ezzel eredmény nélkül fejezte be a játékokat.

Forrás: wikipedia

Vissza