Yukifumi Murakami, Japán

Yukifumi Murakami

Yukifumi Murakami (村上 幸史 Murakami Yukifumi, szül. 1979 december 23., Kamijima, Ehime) egy japán gerelyhajító. Ő az első japán versenyző, aki érmet tudott nyerni a világbajnokságon gerelyhajításban, amikor bronzérmet nyert 2009-ben 82,97 méteres dobásával.

Már junior atlétaként is sikeres volt: az 1998-as Junior Atlétikai Világbajnokságon bronzérmet szerzett. Az ezt követő években Ázsia egyik meghatározó versenyzőjévé vált. Ezüstérmet nyert a 2001-es Kelet-Ázsiai Játékokon, a 2002-es Ázsia Játékokon, majd a 2003-as Atlétikai Ázsia Bajnokságon.

Az első igazi nemzetközi megmérettetése a 2004-es Nyári Olimpia volt, ahol a 18. helyen végzett. A következő évben, 2005-ben az Atlétikai Világbajnokságon csak a kiábrándító 27. helyen végzett 68,31 méteres eredménnyel. Sikeresen szerepelt 2006-ban az Ázsia Játékokon, ahol ezüstérems lett, majd részt vett a 2008-as Olimpián is.

Murakami lett az év atlétája Japánban 2009-ben a Rikujyo Kyougi Magazine és a Japán Atlétikai Szövetség szavazásán. Ez a díj volt 10 évre visszanyúló hazai sikereinek a megkoronázása - Murakami tízszer egymásutánban megnyerte a japán gerelyhajítást 2000-től fogva. 

A 2009-es évi Világbajnokságon a selejtezők során 83,10 méteres egyéni csúcsot dobott, majd a döntőben 82,97 méterrel a bronzérmet szerezte meg. A 2009-es évet aranyéremmel fejezte be az Atlétikai Ázsia Bajnokságon.

A 2010-es évet 82,49 méteres dobással nyitotta áprilisban Wakayamában – ez a dobás volt a japán területén valaha elért legjobb eredménye. Tovább folytatta nyerési szériáját a japán bajnokságban, 11-re növelve ezzel címei számát.

2011-ben újra megnyerte az Ázsia Bajnokságot, majd a Világbajnokságon a 14. helyen végzett.

2012-ben a londoni Olimpián 77,80 métert dobott és csak a 24. lett.

2013 április 29-én több mint 2 méterrel megjavította egyéni csúcsát 85,96 méterre, ami a 2. legjobb eredmény a japán örökranglistán Kazuhiro Mizoguchi mögött.

forrás:wikipedia

Vissza