Thorkildsen megsérült az IAAF Diamond League versenyen

2011-05-15 19:52 írta: Administrator

Andreas Thorkildsen

A norvég gerelyhajítónak, Andreas Thorkildsennek voltak jó és rossz pillanatai is az IAAF Diamond League második állomásán, Shanghai-ban, a múlt hétvégén. A harmadik sorozatban ugyanis 85,12m-es dobásával átvette a vezetést, azonban örök riválisa, a finn Tero Pitkämäki rögtön ezután megelőzte 85,33m-rel, majd az ötödik sorozatban le kellett bicegjen a pályáról, miután megfájdult a lába a nekifutásnál.

Thorkildsen azután, hogy a bal lába megsérült, egyből leült és felvette a melegítőjét. Ezzel egyértelművé vált, hogy számára befejeződött a verseny.

"Éreztem valamit a combomban, közel a térdemhez" - mondta Thorkildsen. "Nem tudom ez mit jelent, a nekifutásnál történt. Örülök neki, hogy nem fejeztem be azt a dobást. Ki kell derítenünk, hogy mi is ez pontosan, nagyon furcsa érzés volt".

A világ- és Olimpiai bajnok a többiekkel együtt megtapsolta Pitkämäki-t, aki a világranglista vezető dobásával már megnyerve a versenyt, még dobott egy utolsót a hatodik sorozatban. Ez nagyon szép dolog volt ebben a sportszerű versenyszámban.

A dél-afrikai Robert Oosthuizen lett a harmadik 83,73-mal.

Thorkildsen számára ez egy szerencsétlen este volt, pedig még azt a célját is sikerült elérnie, hogy a cseh Petr Frydrychet legyőzze, aki két hete megverte az első IAAF Samsung Diamond League versenyen, Dohában. Frydrych csak hatodik lett 79,40m-rel.

forrás: iaaf.org

Vissza